Szonda indul a merkurhoz
Harminc év elteltével ismét szondát küld a Merkúrhoz az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA - jelentette be csütörtökön Washingtonban Sean Solomon, a program vezetője.
Dátum: 2004-07-16 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:52.947160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Messenger űreszközt augusztus 2-án indítják el útjára. A szonda a Föld, majd a Vénusz lendítőerejét kihasználva 2008-ban érkezik meg a Naprendszer legbelsőbb bolygójához, de tudományos programját lényegében 2011-ben kezdi meg. Ennél a bolygónál eddig csak egy amerikai űrszonda, a Mariner-10 járt, amely 1974-ben és 1975-ben háromszor közelítette meg a Merkúrt, és készített felvételéket a holdszerű planéta kráterekkel szabdalt felszínéről. A Messenger ezzel szemben Merkúr körüli pályára áll, azaz a bolygó műholdja, sőt általában véve is első holdja lesz, tekintve, hogy a Merkúrnak nincs saját természetes égi kísérője. A Messenger elődjénél részletesebb és összetettebb tudományos feladatot hajt végre. Megpróbálja például kideríteni azt is, hogy a bolygó sarkvidékein lévő kráterek mélyén, amelyet sohasem érnek el a Nap sugarai, van-e jég formájában víz. Ez a jelenség a mi Holdunk esetében már bizonyított. A Merkúr átlagos távolsága a Naptól 59,7 millió kilométer. (A Föld majd 150 millió kilométerre kering a Naptól.) A Merkúrnak nincs légköre, 4878 kilométeres átmérőjével a Plútó után a Naprendszer második legkisebb bolygója. Nyolcvankilenc földi nap alatt tesz meg egy fordulatot a Nap körül, ott tehát ennyi ideig tart egy év, míg saját tengelye körül 58,65 földi nap alatt fordul meg, tehát ennyi ideig tart egy merkúri nap. Napközelsége miatt felszíni hőmérséklete a 450 Celsius-fokos hőséget is elérheti.
MTI - fideszfrakcio.hu