Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árvízi emlékkiállítás

A fél évszázaddal ezelőtti szigetközi árvíz pusztításának nyomait megörökítő fotókból, a természeti csapás elleni védekezésnél akkoriban használt eszközökből nyílt kiállítás pénteken Mosonmagyaróvárott, a Hansági Múzeumban; az ásványrárói, a kisbodaki és a dunakiliti gátszakadás helyén az évforduló alkalmából kopjafát állítottak.


Dátum: 2004-07-16 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:53.537707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dunai árvíz csaknem 1400 házat döntött romba, mintegy 2200 otthont rongált meg a Szigetközben. A keletkezett kár helyreállítása és a védekezés mai áron számolva elérte a 100 milliárd forintot - mondta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője a jubileum alkalmából rendezett megemlékezés előtt az MTI-nek. Láng István közlése szerint a fél évszázaddal ezelőtti természeti csapás a 20. század legnagyobb árvize volt a szigetközi térségben. Huszonkilenc település szenvedett árvízkárt, de emberi életet szerencsére nem követelt. A víz teljes falurészeket tarolt le, a települések többségéből ki kellett telepíteni a lakosságot. A folyó 1954. július 15-én Ásványrárónál, majd Kisbodaknál és Dunakilitinél szakította át a védvonalat. Július 20-án a Győrt védő körgát is átszakadt, a víz elöntötte Győr-Révfalut. A mentett oldalra kiömlő víz mennyisége meghaladta a 460 millió köbmétert. A folyó 21 ezer hektárnyi szántót és egyéb mezőgazdasági területet tett átmenetileg használhatatlanná. Évekbe került a falvak helyreállítása - mondta a vízügyi szakember.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek