Szexuális zaklatás a kormányhivatalban?
Szexuális zaklatás miatt bepanaszolta titkárnője Bódis Istvánt, a kisebbségiek és hátrányos helyzetűek védelmére alakult Esélyegyenlőségi Kormányhivatal gazdasági és humánpolitikai igazgató-helyettesét.
Dátum: 2004-07-16 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:54.763924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem bírta már szüleivel egykorú főnöke zaklatását Sz. Gabriella, és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vezetőjéhez, Kiss Róberthez fordult.
A Blikkhez is eljutott levélben leírja: "Úgy hozott Bódis úr ide, hogy több lesz a fizetésem, lesz lehetőségem tanulni, ígért bérletet, étkezési hozzájárulást és munkaszerződést. Ehhez képest megbízási szerződéssel vettek fel, se bérletet, se étkezési hozzájárulást nem kapok." Állítása szerint ez még nem lenne baj, de bizalmaskodik is vele: "Mindennap szeretne elhívni teniszezni, sörözni, masszázsra. Rendszeresen fogdossa a mellemet. Simogatja a fenekemet. Beszorít a sarokba. Az arcomra többször adott puszit és azért csak oda, mert eddig mindig sikerült kitérnem a szájra adott alól."
- Kedden indítottam el az eljárást az ügyben, s a vizsgálóbiztosnak 15 napja van arra, hogy azt lefolytassa - jelentette ki a Blikknek Kiss. - Ezután egy háromfős fegyelmi tanács elé kerül a jelentés, amely döntést hoz - tette hozzá. A panasz másik konkrét következménye, hogy Sz. Gabriellát a gazdasági igazgatóságról a két emelettel lejjebb található jogi igazgatóságra helyezték át.
A Blikk szerette volna megkérdezni a történtekről Göncz Kinga esélyegyenlőségi minisztert is, de ő munkatársai szerint nem elérhető, akárcsak a tárca többi vezetője. Megtaláltuk viszont hivatalában Bódist.
- Nem kívánok nyilatkozni - fogta rövidre mondanivalóját lapunknak Bódis, aki szerint valakik le akarják járatni őt.
Elértük Sz. Gabriellát is, aki február óta dolgozik a hivatalban, de ő előbb lecsapta a telefont, majd személyesen sem állt szóba velünk.
Forrás: Blikk, 2004. július 16.
fideszfrakcio.hu