Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az RMDSZ az őszi parlamenti választásokra készül

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 6,5-7 százalékos eredményt szeretne elérni az év végi romániai parlamenti választásokon - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken a szövetség Operatív Tanácsának marosvásárhelyi ülése után.


Dátum: 2004-07-16 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:56.610037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajtótájékoztatóján Markó Béla elmondta: az Operatív Tanács azt javasolja az RMDSZ területi szervezeteinek, hogy legyenek minél nyitottabbak, ezért a jelöltek kiválogatására minél több helyen szervezzenek közvetlen urnás előválasztást. A szövetségi elnök hangoztatta: azt szeretné, hogy minden magyar beleszólhasson abba, hogy kik legyenek a romániai magyarság parlamenti képviselőjelöltjei.

Az RMDSZ támogatja a román szenátus által elfogadott, az év végi parlamenti választásokat szabályozó törvényt, amely egyebek között öt százalékos parlamenti küszöböt ír elő. A jogszabályt még a képviselőháznak is meg kell szavaznia. Az RMDSZ ezért augusztus végére rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását szorgalmazza a jogszabály elfogadására - mondta Markó.

A szövetségi elnök bejelentette: az Operatív Tanács bizottságot hozott létre, hogy kidolgozza a szövetség választási programját. A testületnek augusztus végéig kell kidolgoznia a programot, amit majd szeptember elején a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjesztenek.

Az RMDSZ-elnök közölte: az Operatív Tanács elfogadta a Szövetség választási programjának alapelveit is. Ezek szerint az RMDSZ támogatja Románia európai integrációját, a demokrácia jogi és intézményes kereteinek további bővítését, valamint a különböző közösségi autonómiaformák jogi és intézményes feltételeinek megteremtését.

Az RMDSZ vezető testülete nyilatkozatban fejtette ki: szükségesnek tartja a nemzeti kisebbségek képviseletét az önkormányzati testületekben, az országos törvényhozásban, a különböző szintű végrehajtó intézményekben, hogy az illető közösségek megőrizhessék önazonosságukat. Ennek alapvető feltétele olyan minimális előírások kidolgozása, amelyek lehetővé teszik a nemzeti kisebbségek reprezentatív szervezeteinek részvételét a helyi és országos választásokon.

A testület külön állásfoglalásban fejezte ki aggodalmát a vajdasági magyar közösség tagjai elleni támadások és atrocitások miatt. Ebben az RMDSZ felhívja az Európa Tanács és más nemzetközi intézmények figyelmét a helyzet súlyosságára, és arra kéri a nemzetközi intézményeket, hogy támogassák Szerbia kormányának és a kisebbségi közösség vezetőinek erőfeszítéseit a jelenség visszaszorítására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek