Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa ír meghívást fogadott el

Elfogadta az ír katolikus egyház meghívását II. János Pál pápa - közölte pénteken Sean Brady érsek, a 3,6 millió aktív hívőt számláló ír egyház első számú vallási főméltósága.


Dátum: 2004-07-16 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:57.216225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Írország prímásának közleménye szerint egyelőre "elvi" jellegű beleegyezés érkezett a Vatikántól a múlt hónapban beterjesztett meghívásra, időpont nélkül.

Az ír katolikus egyház azt szeretné, ha a pápa még az idén felkeresné Írországot, mert most van a negyedszázados évfordulója II. János Pál első írországi látogatásának.

Felmerült az a lehetőség, hogy a katolikus egyházfő a brit fennhatóság alatt lévő Észak-Írországba is ellátogat.

Sean Brady érsek pénteken Dublinban közzétett nyilatkozatából nem derül ki, hogy az ír katolikus egyház megkereste-e a brit kormányt vagy a királyi házat a pápa esetleges észak-írországi látogatása ügyében.

A protestáns többségű Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de a Korona fennhatósága alatt - Nagy-Britanniával együtt - az Egyesült Királyság tagországa.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek