Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikailag diszkriminál a Sopron Televízió

A soproni Fidesz az ORTT-hez fordul, amiért a városi televízió diszkriminatív módon rendszeresen távol marad a párt rendezvényeiről - mondta Abdai Géza frakcióvezető sajtótájékoztatón pénteken. A Sopron Televízió az utóbbi időben többször is az országos figyelem középpontjába került. Legutóbb akkor, amikor perrel fenyegette meg a Hír TV-t, amiért az Medgyessy Péter - a kábeltévé által rögzített - "beintős" beszédét közreadta.


Dátum: 2004-07-17 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:58.772403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


,,A józanész szerint sem helyes, nem is törvényes és politikailag is elfogadhatatlan a helyzet - mondta Abdai Géza, aki diszkriminációnak nevezte, hogy a helyi tévé rendszeresen távol marad a Fidesz rendezvényeitől.

A politikus közölte azt is, hogy az intézmény vezetőjének tájékoztatása szerint a Sopron Televízió a jövőben sem tud a sajtótájékoztatókon megjelenni.

A frakcióvezető elfogadhatatlannak nevezte, hogy a helyi kábeltévé csak a szocialista városvezetésnek biztosít megjelenési lehetőséget, holott - mint megjegyezte - a városi önkormányzat a közszolgáltatás jegyében biztosított ez évben is harminc millió forintos támogatást a televíziónak.

A Sopron Televízió sajtótájékoztatón jelen lévő szerkesztője minderre úgy reagált, hogy "a kábeltelevízió minden párt számára heti rendszeres megjelenést biztosított".

Abdai Géza ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a televízió által biztosított, heti egyszeri állandó időpontban közölt tudósítások nem felelnek meg a médiatörvény által is előírt időszerűség követelményének.

Forrás: cyberpress.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek