Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dínomdánom létszámleépítés után: vizsgálatot kezdeményez a Fidesz

A Fidesz arra kéri az ÁPV Rt.-t, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot a Budapest Airport Rt. a Hit Gyülekezetének csarnokában rendezett mintegy 20 millió forint közpénzt felemésztő, látványos fellépésekkel tarkított "szuperbulija" ügyében.


Dátum: 2004-07-17 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:59.078099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja meglepve tapasztalja, hogy az állami tulajdonú cégeknél is kezd meghonosodni a kormányzati lakomázás söjtöri gyakorlata. Erre utal az a minapi sajtóhír, amely szerint a Ferihegyet üzemeltető Budapest Airport Rt. a Hit Gyülekezetének csarnokában rendezett csaknem 20 millió forint közpénzt felemésztő, látványos fellépésekkel tarkított "szuperbulit", amire a Gundel étteremből szállították az ínyenc falatokat. Történt mindez a cégnél nemrég végrehajtott tízszázalékos leépítés után.

Lapértesülések szerint, miután a mulatozás ténye napvilágra került, a Budapest Airport Rt. felügyelő bizottsága folytat belső vizsgálatot. A Fidesz-frakció érthetetlennek tartja, hogy miközben a kormány és a kormánypárti frakciók szinte naponta az olcsó és takarékos állam szükségességéről papolnak, a vizsgálatot miért nem a tulajdonos ÁPV Rt. végzi? Mivel a vagyonkezelő feladata lenne a közpénzek felhasználása feletti őrködés, a Fidesz képviselőcsoportja felszólítja az ÁPV Rt.-t, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot az ügyben.

Budapest, 2004. július 17.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek