Elhunyt a Nagaszaki bombázás pilótája
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Charles W. Sweeney nyugalmazott amerikai tábornok, aki a II. világháború utolsó napjaiban ledobta az atombombát Nagaszaki japán városra.
Dátum: 2004-07-18 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:00.686433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sweeney csütörtökön halt meg egy massachusettsi kórházban, de halálhírét csak szombaton hozták nyilvánosságra. A halál okát nem közölték. Sweeney 25 éves volt, amikor 1945. augusztus 9-én B-52 bombázó repülőgépéről ledobta az atombombát a japán városra. A robbanás mintegy 70 ezer ember életét oltotta ki. Ez volt az első bomba, amelyet a fiatal pilóta ellenséges célpontra ledobott. A nagaszaki bombázás három nappal követte a Hirosima ellen elkövetett atomtámadást - amelynek összesen 227 ezren estek áldozatul, csaknem 140 ezer közülük a robbanáskor, illetve közvetlenül azt követően -, és hat nappal előzte meg Japán kapitulációját. Sweeney élete során vehemensen védelmezte, hogy az Egyesült Államok atombombát vetett be Japán ellen. Sweeneyt 1956-ban dandártábornokká léptették elő - az amerikai légierő legfiatalabb tábornoka volt akkoriban -, 1976-ban pedig nyugállományba vonult.
MTI - fideszfrakcio.hu