Felfüggesztett atomkutatás
Felfüggesztették az Egyesült Államok Los Alamos-i atomfegyver-kutató központjának lényegében teljes tevékenységét a hét végén, miután egy gyakornok lézerrel végzett munka közben súlyos szemsérülést szenvedett.
Dátum: 2004-07-18 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:00.969533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Jim Fallin, a létesítmény szóvivője szombaton elmondta, az előző nap történt baleset nyomán Peter Nanos laboratórium-igazgató elrendelte a központban zajló szinten teljes kutatótevékenység felfüggesztését. A legtitkosabb kutatásokat már csütörtökön felfüggesztették, miután kiderült, hogy július 7-én eltűnt két, titkos információkat tartalmazó adathordozó a laboratóriumból. Az adathozdozókon a létesítmény atomfegyver-fejlesztéssel és -teszteléssel foglalkozó részlegére vonatkozó információkat tároltak. A Los Alamos-i atomlaboratóriumot a második világháborúban hozták létre. Itt épült meg 1945-ben a világ első atombombája. A létesítmény a biztonsági hiányosságok miatt a múltban többször is a bírálatok kereszttüzébe került.
MTI - fideszfrakcio.hu