Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kubai választók többsége támogatja a szocializmust

Csaknem az összes kubai választópolgár, mintegy 7,5 millió ember aláírta már azokat az íveket, amelyeken a szocialista rendszer alkotmányos bebetonozását támogatók nevét gyűjtik össze.


Dátum: 2002-06-18 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:47.007804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fidel Castro elnök, kommunista diktátor a múlt csütörtökön azzal a felhívással fordult a karibi szigetország népéhez, hogy támogassa az ország hat legnagyobb tömegszervezetének közös alkotmánymódosítási javaslatát, amely szerint a kubai gazdasági, politikai és társadalmi rendszer örök, "érinthetetlen". A javaslatot múlt hétfőn terjesztették a havannai parlament elé.

Országszerte 130 ezer aláíróhelyen szombat reggeltől kedd délig gyűjtik az aláírásokat. A hivatalos kubai sajtó szerint az első két nap alatt 7,5 millió aláírás gyűlt össze. Az egyik beterjesztő szervezetnek, a Kubai Dolgozók Központjának (az egyetlen szakszervezeti szövetségnek) a főtitkára, Pedro Ross Leal vasárnap kijelentette, hogy a részvételi arány minden várakozásukat felülmúlja.

A belföldi politikai ellenzék hevesen elítélte a Castro által népszavazásként aposztrofált kezdeményezést, hangsúlyozva, hogy a szavazópolgároknak nincs más lehetőségük, mint támogatni az indítványt, nem fejezhetik ki ellenkezésüket. A kubai vezetés célja az akcióval az, hogy meghiúsítsa az ellenzék népszavazási kezdeményezését, a Varela-tervet, amely szerint az ország lakossága hiteles referendumon dönthetne a demokratikus reformokról - állítják.

Az ellenzékieknek a nemzetközi sajtószervekhez elküldött hétfői közleménye szerint a kubai lakosság nincs tudatában annak, hogy valójában ilyen szándék húzódik meg az alkotmánymódosítási javaslat és az aláírásgyűjtés mögött.

Az AP szerint több kubai lakos beszámolt arról, hogy bár a hatóságok közvetlen nyomást nem gyakoroltak az emberekre, mégis egy olyan társadalomban, amelyben a politikai lojalitás befolyásolja az emberek mindennapi életét, kötelezve érezték magukat az aláírásra, tudván, hogy felhívják magukra a figyelmet, ha nem így tesznek.

Kapcsolódó elemek