Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megúszta a 80 milliós kötbért egy MSZP-s városatya cége

Nyolcvanmillió forintos késedelmi kötbér megfizetéséről mondott le Szombathely koalíciós többségű közgyűlése egy vállalkozó javára. A vasi megyeszékhely közbeszerzéseinél az egyik MSZP-s képviselő cége a bonyolító. Az ellenzék jogi lépésekre készül.


Dátum: 2004-07-19 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:07.732905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombathely önkormányzatától egy nagy területet bérel a Prenor Kft., amelynek ügyvezetője Németh Kálmán SZDSZ-es képviselő. A területen elkerülő út épül, amelynek nyomvonalát az állam a teljes érték megfizetésével kisajátította. Az érintett épületáttelepítési beruházás közbeszerzésének bonyolítója Szűcs Gábor MSZP-s frakcióvezető cége volt. A kitűzött határidőt azonban nem sikerült tartania a Szűcs által megbízott cégnek, így a város 80 millió forintos kötbérbírságot kapott volna. Ipkovich György (MSZP) polgármester, Szűcs Gábor és az érintett vállalkozó azonban megállapodott: a város lemond 44 millió forintos követeléséről. A fennmaradó kötbér fejében "pótmunkákat" végez a vállalkozó, tehát gyakorlatilag a teljes összeget megkapja.

Mindezek mellett a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra büntette az önkormányzatot, mert Szűcs cégének tanácsai alapján törvénytelenül zárták ki a beruházásból az egyik pályázó vállalatot. Csermelyi András (MSZP) alpolgármester szerint a vállalkozóval folytatott küzdelmes tárgyalások során kiderült: a város a bíróság előtt nem tudja érvényesíteni a csúszás teljes időtartamára vonatkozó kötbérigényét, ezért kiegyeztek a vállalkozóval húsz nap helyett kilenc napban, az ennek megfelelő összeget pedig visszatartották. Reményei szerint a 36 millió fedezni fogja az időközben felmerült, a beruházástól független pótmunkák költségeit.

- Még az sem tisztázott, hogy pontosan milyen "pótmunkákért" fizeti ki a maradék kötbért a pénzügyileg rossz helyzetben lévő város - mondta Horváth Zsolt fideszes képviselő.

Az ellenzék jogi lépéseket fontolgat a város számára egyértelműen előnytelen, kárt okozó döntés miatt - szögezte le. Egy ilyen tisztázatlan hátterű tranzakció felveti annak a gyanúját is, hogy esetleg közpénzek pártcélokra szivároghatnak ki - vélekedett az ügy kapcsán Sági József, a körzet fideszes országgyűlési képviselője.

Mint arról korábban már beszámolt a Magyar Nemzet, a Szombathelyen épülő városi sportcsarnok beruházásának előkészítésére is Szűcs Gábor cége kapott megbízást, amelyek száma egyre gyarapodik: a szocialista képviselő cége végezte a szombathelyi szemétlerakó második ütemének közbeszerzési lebonyolítását is. A Közbeszerzési Döntőbizottság itt is törvénysértést észlelt, s szintén egymillió forintra büntette az MSZP-s képviselő gazdasági társaságát.

Szarka Ágota-Pál Gábor

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek