Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irakból Afganisztánba mennek a lengyel katonák

Afganisztánba vezényelhetik át azokat a lengyel egységeket, amelyeket Irakból vonnának ki az előzetes terveknek megfelelően - jelentette ki hétfőn Kabulban Marek Belka lengyel kormányfő.


Dátum: 2004-07-19 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:08.033807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varsó azt tervezi, hogy Irakban állomásozó 2400 fős kontingensét 1000-1500 fősre csökkenti jövő januárig. A NATO afganisztáni békefenntartó missziójában jelenleg csupán tucatnyi lengyel vesz részt. Hamid Karzai afgán államfővel folytatott megbeszélését követően Marek Belka hangoztatta, hogy az afganisztáni nemzetközi küldetés ugyanolyan fontos és összetett, mint az iraki. A lengyel kormányfő elképzelhetőnek tartotta, hogy szükség esetén átvezényelnek lengyel katonákat Afganisztánba. A kérdést azonban meg kell vitatni, erről nem azonnal döntenek. A miniszterelnök nem bocsátkozott részletekbe. A NATO jelenleg az október 9-i, Afganisztán történetében első elnökválasztásra készülve megerősíti az országban állomásozó 6400 fős kontingensét. Az erők jó része továbbra is Kabulban marad, de az ország stabilizációjára kidolgozott hosszú távú tervek szerint számos északi településen lennének külföldi alakulatok. Az Afganisztánban állomásozó 17 ezer amerikai katona feladata ugyanakkor a déli és keleti területeken tevékeny felkelők megfékezésére összpontosul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek