Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tusványos: megrögzött európaiak és megrögzött magyarok

Nem csak a Fideszre, hanem Európára is számíthatnak a romániai magyarok - hangsúlyozta Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn az erdélyi Tusnádfürdőn.


Dátum: 2004-07-19 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:10.665371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatói előtt mondott nyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a rendezvény magyarországi és erdélyi magyar, valamint román résztvevői valamennyien "megrögzött európaiak, megrögzött demokraták és megrögzött magyarok".

Románia és a Balkán Európa hátsó udvara - mondta Németh Zsolt, hangsúlyozva: itt is rendet kell rakni, különben az unióban sem lesz rend. Kiemelte, hogy Romániának minél előbb az európai közösség részesévé kell válnia, a térségnek el kell foglalnia méltó helyét az európai közgondolkodásban. Németh Zsolt keményen bírálta a romániai helyhatósági választások jogi feltételeit, amelyek alapján megakadályozták a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által vezetett (erdélyi) Magyar Polgári Szövetséget, hogy induljon a júniusi választásokon.

A külügyi bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a romániai magyarság immár európai uniós kisebbség lett, az Európai Unió figyelmét és védelmét élvezi.

A szervezők, házigazdák nevében Szilágyi Zsolt független parlamenti képviselő és Zólya Zoltán, Tusnádfürdő polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Szilágyi hangsúlyozta, hogy a bálványosi szellemi műhelyből kerültek ki olyan gondolatok, amelyeket mára megvalósítottak, vagy megvalósításuk elkezdődött: az észak-erdélyi autópálya, az erdélyi magyar közszolgálati tévé.

A Kelet-Közép-Európa az EU-bővítés után - országok, nemzetek, régiók Európája című idei bálványosi szabadegyetem nyitó napján Politikai marketing - kampányok, a politika, mint áru témakörben értekeztek a meghívott előadók. Közülük Cosmin Gusa, a román ellenzéki Demokrata Párt (PD) kampányfőnöke például a júniusi romániai helyhatósági választások eredményeit kommentálva felhívta a figyelmet arra, hogy újraalakul a román politikában a "vörös négyszög" a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) körül.

Navracsics Tibor politológus a magyarországi pártrendszer jellegzetességeit ismertette, zártnak nevezve azt. Mint mondta, a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP hegemón szerepet tölt be. Az előadó szerint a 2002-es magyarországi választások alkalmával jelentősen megváltozott a politikai marketing: modern kampánytechnikák jelentek meg, szerepet kapott a negatív kampány.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek