Vita az új afgán parlament felállításáról
Az új afgán törvényhozást valószínűleg a földrajzi és az etnikai elv együttes alkalmazásával válogatják majd össze: tagjait részint az egyes tartományok delegálják, részint a hagyományos közgyűlés, a loja dzsirga küldöttei választják majd ki maguk közül.
Dátum: 2002-06-18 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:47.584819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Iszmail Kaszimjar, a loja dzsirga elnöke Hamid Karzai államfő tervének ismertetésével nyitotta meg a keddi ülést. Karzai 45 tagú bizottság létrehozását javasolta az átmeneti afgán parlament összeállításának vizsgálatára a loja dzsirga több mint másfél ezer küldöttéből: ebbe a bizottságba az ország öt választókörzete öt-öt tagot delegálhatna.
A loja dzsirga küldöttei azonban ellenezték Karzai tervét. Ezért Kaszimjar egy másik tervet terjesztett elő, bár az sem aratott osztatlan tetszést. A második terv szerint az új parlamentbe mind a 32 tartomány 20-20 képviselőt küldhetne, továbbá a loja dzsirga is delegálhatna 20-20 küldöttenként egy-egy képviselőt. A hagyományos nagytanács női küldöttei összesen 15 képviselőnőt választhatnának be a parlamentbe.
A loja dzsirga számos küldötte mindkét javaslatot harsányan ellenezte. Ezek vagy 2-2 parlamenti képviselőt akarnak tartományonként, vagy pedig 1-1 képviselőt a loja dzsirga 10-10 küldötte után - írta tudósításában a Reuters, hozzátéve, hogy az ülést egyelőre berekesztették.