Hannibált feltámasztották: nyolcvan év után jelent meg Móra regénye
Megjelent Móra Ferenc Hannibál feltámasztása című kisregénye - az elveszettnek hitt kézirat alapján az író dédunokája Vészits Andrea adta ki a művet, amelyet hétfőn a Móra Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett múzeumi sétán mutattak be hétfőn Szegeden.
Dátum: 2004-07-19 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:11.299988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hannibál feltámasztása, amelynek elkészült végre az új, autentikus kiadása, sorsában mutatja meg, miként törli el az írót körülvevő világ, majd halála után az utókor is az alkotó valódi intencióit, teljesítménye lényegét - mondta Lengyel András irodalomtörténész.
Közlése szerint az író munkásságának ismerői körében köztudott volt, hogy ez az 1924-ben írott regény Móra életében nem jelent meg, mert nem jelenhetett meg, hiszen az akkori politikai légkört bírálta.
"Az a kritika, amely a kurzus politikai légkörét, emberdeformáló viszonyait illette, akkor érthetően nem volt szalonképes. A kéziratot ezért az író jóakarói elsüllyesztették, Mórát is, magukat is védve az előre kiszámítható retorziótól" - közölte a szakember.
A Hannibál feltámasztása keletkezése után 80 évvel vált hozzáférhetővé eredeti változatában.
Vészits Andrea korábban elmondta, hogy dédapja 1924-ben a Világ főszerkesztőjének kérésére írta meg a kisregényt.
A "vitriolos, a Horthy-rendszert kipellengérező stílus miatt azonban a mű nem láthatott napvilágot", az indok viszont az volt, hogy a főszerkesztő "elvesztette" a kéziratot - mondta a dédunoka.
Hozzátette: Móra Ferenc soha nem készített másolatot a megírt szövegekről, ezért abban a hitben halt meg, hogy a kézirat végleg eltűnt.
Az író halála után néhány hónappal, 1934-ben Feleky Géza költözés közben megtalálta a kéziratot, majd eredménytelenül próbálkozott a Révai Kiadónál a megjelentetésével, végül a család Móra Ferenc egyik barátjára, Roóz Rezsőre bízta a regényt.
Amikor 1944-ben azzal fenyegették Roóz Rezsőt, hogy elviszik a nyilasok, ő a kézirattal menekült, és így megmentette. Később a kézirat valamilyen úton-módon visszakerült a családhoz - mondta el Vészits Andrea.
Közlése szerint az eredeti szöveget átvizsgálva kiderült, hogy a mintegy 160 kutyanyelvnyi kisregénynek a Magyar Nemzetben közreadott változatában körülbelül 250 változtatást hajtottak végre.
Végre csorbítatlanul, cenzúra nélkül jelenhet meg a regény, amelyből 1956-ban Fábri Zoltán rendezett filmet Hannibál tanár úr címmel - jelentette ki nemrégiben Móra Ferenc dédunokája.
MTI - fideszfrakcio.hu