Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington rossz szemmel nézi az izraeli kerítés kiépítését

Az Egyesült Államok hétfőn értésre adta, hogy rossz szemmel nézi az Izraelt és a palesztin területeket elválasztó izraeli biztonsági kerítés kiépítését.


Dátum: 2002-06-18 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:47.885104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Anélkül, hogy nyíltan elítélte volna Izraelt a védőkerítés kiépítésének vasárnapi megkezdése miatt, Washington több ízben is a bosszankodást kifejező jelzéseket küldött, és annak veszélyére figyelmeztetett, hogy fellángolhatnak az érzelmek éppen abban a pillanatban, amikor reményei szerint a politikai párbeszéd kerülne ismét előtérbe.

Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy ellenezné a védőkerítést, ha ez az Izrael és a jövendő palesztin állam határát jelölné ki. Richard Boucher szóvivő kijelentette, hogy a palesztin területek végleges státusára vonatkozó kérdéseket tárgyalások révén kell rendezni.

- Ha a határvonal meghúzására irányuló kísérletről van szó, kénytelenek lennénk azt mondani, hogy ezt (határok kijelölését) az izraeli és palesztin fél közvetlen tárgyalásain kell rendezni - mondta Boucher.

A Fehér Ház előzőleg annyit mondott, hogy "Izraelnek joga van az önvédelemre", és biztonsági téren olyan intézkedéseket hozhat, amelyeket szükségesnek tart. Scott McClellen elnöki szóvivő mindazonáltal megismételte: George Bush elnök úgy hiszi, hogy mindkét félnek továbbra is az egymás mellett békében élő két állam megteremtésén kell munkálkodnia, és tudatában kell lenniük minden egyes tettük következményével.

Az AFP jelentése szerint a First Lady, Laura Bush - amerikai elnök feleségétől teljesen szokatlan módon - ugyancsak véleményt nyilvánított az ügyben. Egy rádiós nyilatkozatban elmondta: nem látja át, hogy miként lehetne egy kerítés felépítését a béke tartós jelének értelmezni.

- Jelenleg a gyűlöletből és a kölcsönös bizalmatlanságból épült hatalmas barikád választja el egymástól a feleket a Közel-Keleten. Remélem, hogy képesek lesznek legalább elkezdeni ennek a barikádnak a leépítését - mondta.

Kapcsolódó elemek