Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Börtönben a forradalmi kommunisták

Hattól tizennégy évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek hétfőn tíz "forradalmi kommunista" fiatalt a "fennálló államrend megdöntésének kísérletéért", amellyel "a Fekete-tengeri Szovjetköztársaságot" kívánták létrehozni - közölte egy odesszai bíróság.


Dátum: 2004-07-20 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:15.649221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elítélteket, akik valamennyien 36 év alattiak, és akiket 2002 decemberében vettek őrizetbe Odessza térségében, "államcsínykísérletben", "banditizmusban" és "gyilkossági kísérletben" is bűnösnek találta a bíróság - közölte Volodimir Topolev bíró. A Komszomolisták néven működő csoport két vezetőjét, Andrij Jakovenkót és Ihor Danyilovot tizennégy évi elzárásra ítélték. A banda több tagját, közöttük négy orosz és egy moldovai állampolgárt, akiket ki is utasíthatnak az országból, hattól tizenhárom évi szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. A bíróság szerint a csoport aktivistái a fennálló rend megdöntésére, Ukrajna déli megyéinek elszakítására és Fekete-tengeri Szovjetköztársaság létrehozására buzdító röplapokat terjesztettek. A csoport működését odesszai pénzváltók kirablásával finanszírozta. Az elítéltek, akiket állításuk szerint a kihallgatáskor megvertek és megkínoztak, fellebbezni kívánnak a bírósági döntés ellen. A csoport egyik aktivistája, a húszéves Szerhij Bergyugin 2003. november 1-én kórházban halt meg, miután megrepedt a mája. A családja szerint a halálesetet a börtönben elszenvedett bántalmazások okozták.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek