Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista kormány - egyházpolitika nélkül

A Medgyessy-kormánynak nincs egyházpolitikai programja; ami van, azt pedig a sodródás és az egyházaknak való betartás jellemzi - hangzott el Semjén Zsolt és Latorcai János keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-07-20 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:17.291973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt elmondta, hogy meglátása szerint az illetékes államtitkár jelenléte mellett, a Miniszterelnöki Hivatal csak címeket, illetve előkészítetlen preambulumokat tudott alkotni a ciklus félidejéig. A képviselő emlékeztetett, hogy a kormány négymilliárdról egymilliárd forintra csökkentette a templomrestaurációs támogatásokat, illetve - Medgyessy Péter miniszterelnök korábbi ígérete ellenére - nem történt előrelépés az életveszélyessé vált Mátyás templom felújításában sem, ami nem csupán egyházpolitikai kérdés, hanem az idegenforgalom és a nemzeti kulturális örökség fontos területe.

Semjén Zsolt kifogásolta, hogy a kormány áfakötelessé tette az egyházi ingatlanok rendezése során azt a jóvátételt, amit a vatikáni szerződés alapján abban az esetben kapnak az egyházak, a régi, államosításkori értékben, ha lemondanak nekik járó ingatlanról. A képviselő elmondása szerint ez negyedével csökkenti azt a pénzt, amit az ingatlan pótlására, javarészt szociális intézmények, iskolák és parókiák építésére fordíthatnak.

A politikus beszámolt arról is, hogy az Alkotmánybíróság az ő beadványára megsemmisítette a szociális törvény egyik módosítását, amely az önkormányzatok engedélyéhez kötötte volna az egyházi szociális intézmények állami támogatását. Kiemelte, hogy az esélyegyenlőséget sértő és a vallásos embereket diszkrimináló módosítás idején Göncz Kinga jelenlegi esélyegyenlőségi miniszter volt az egészségügyi és szociális tárca politikai államtitkára.

Latorcai János "az ürömi Kálvária kálváriájáról" számolt be fotókkal. Elmondása szerint a sváb településen a műemlék restaurációja után kerékpár-crosspályát építenek az odavezető úton, amely lehetetlenné tenné a vallásos emberek feljutását. A képviselő elmondta, hogy az újjáépítést közadakozásból, illetve a második világháború után kitelepített svábok és Habsburg Mihály adományaiból fedezték, és a kitelepítettek képviselői a svábok elleni bosszúnak érzik a történteket.

A képviselők ismertettek egyírásos anyagot is, amelyben az államkincstár arra hivatkozva utasítja el a kecskeméti református egyházi kerület támogatási kérelmét, a templom mozgáskorlátozottak bejutását célzó akadálymentesítését, hogy az "kirekesztő szervezeteknek nem adható".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek