Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdte működését az új Európai Parlament

Megkezdte működését kedden Strasbourgban az immár huszonöt európai uniós tagország képviselőiből álló újonnan választott Európai Parlament (EP), amely alakuló ülésén elnökévé választotta a spanyol Josep Borrellt.


Dátum: 2004-07-20 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:17.602869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katalán szocialista politikust már az első szavazási fordulóban megválasztották az EP elnöki tisztségére: Borrell 388 támogató szavazatot kapott vetélytársával, a liberális Bronislaw Geremek volt lengyel külügyminiszterrel szemben, aki 208 voksot gyűjtött be.

Az eddig az ír Pat Cox által betöltött EP-elnöki tisztségre három esélyes jelöltet emlegettek, Borrell és Geremek neve mellett még Francis Wurtz francia kommunista képviselőt sorolták ide. A legnagyobb eséllyel mindazonáltal Borrell indult, hiszen az EP két legnagyobb képviselőcsoportját adó Európai Néppárt (EPP) és Európai Szocialisták Pártja korábban "technikai" megállapodást kötött a tisztségek elosztásáról az EP-ben, amelynek megbízatása 2009-ig érvényes. A megállapodás értelmében Borrell - megválasztása esetén - az elnöki tisztséget 2006-ban átadja az EPP képviselőjének, aki - egyelőre úgy tűnik - a német Hans Gert-Pöttering, az EPP-frakció vezetője lesz.

Az Európai Parlament ülését Borrell megválasztása előtt a képviselő testület korelnöke, Giovanni Berlinguer olasz szocialista euroatya nyitotta meg. Berlinguer a képviselők tapsvihara közepette köszöntötte a májusban csatlakozott tíz új uniós tagország EP-képviselőit, kijelentve, hogy Európa korlátai ledőltek, az unió kiterjeszti tevékenységének határait. Egyes képviselők leplezni sem igyekeztek meghatódottságukat.

Az Európai Parlament 732 képviselője - várhatóan csütörtökön - arról is dönt, hogy jóváhagyja-e José Manuel Durao Barroso volt portugál kormányfő jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek