Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Haditechnikai bemutatót tartanak a folyami hadihajózás napján

Haditechnikai bemutatót tartanak a folyami hadihajózás napja alkalmából szombaton - közölték a szervezők kedden Budapesten.


Dátum: 2004-07-20 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:18.262532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezred és a Támogató Ezred nyílt napján az érdeklődők egyebek között aknamentesítő hajókat, tűzszerész gépjárműveket és felszereléseket láthatnak működés közben - mondta sajtótájékoztatón Molnár Sándor ezredes, a tűzszerészek parancsnoka. Hozzátette: a nyílt napot az első gépi meghajtású hadihajó, a Mészáros Lázár hadigőzös 1848-as vízre bocsátásának 156. évfordulója alkalmából rendezik. A rendezvényen különböző technikai eszközökkel bemutatkozik a vízi rendészet, a határőrség, a rendőrség és a tűzoltóság.

Az ingyenesen megtekinthető rendezvény a Külső Váci út 119-121. szám alatt található honvédségi hadikikötőben lesz. Molnár Sándor az MTI kérdésére elmondta, hogy a tűzszerészek évente 2500-3000 bejelentést kapnak, a robbanóanyagok 5-10 százaléka a víz alól kerül elő. Közölte: búvárok derítik fel a víz alatti aknákat, amelyeket a hajódaruval emelnek ki. Az elmúlt évben a Szabadság hídnál, a Mária-Valéria hídnál is szükség volt a "vízi tűzszerészek" munkájára különböző háborús aknák megkereséséhez - mondta. A sajtótájékoztatót a Lánchíd pesti hídfőjénél lehorgonyzott AM típusú hadihajó fedélzetén tartották. A jugoszláv gyártmányú hajóból hármat használ a honvédség. A hajók mindegyike víztisztító berendezéssel van felszerelve, szükség esetén egy kisebb település vízellátását is biztosíthatják: percenként 15 liter ivóvizet tudnak előállítani. A három hajó a Duna magyarországi szakaszán teljesít szolgálatot. Ha nem a Dunán, hanem valamelyik másik folyón, vagy tavon van szükség a vízi tűzszerészekre, akkor közúton szállítják a helyszínre az alakulat valamelyik kisebb hajóját - tájékoztatott a parancsnok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek