Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A székely autonómia és a kettős állampolgárság nem mond ellent egymásnak

Az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvései szükségessé teszik a párbeszédet a többi romániai nemzeti kisebbséggel, a politikai pártokkal és a civil társadalom képviselőivel - fogalmazódott meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, amelynek keddi előadásai az európai autonómiaformákról szóltak.


Dátum: 2004-07-20 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:19.509971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (ENMT) alelnöke előadásában vázolta a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az elmúlt másfél évtizedben, illetve a Székely Nemzeti Tanács és az ENMT megalakulása óta eltelt időszakban. Hangsúlyozta: az elképzelések megvalósítása érdekében széles körű társadalmi és politikai párbeszédre van szükség, de helyre kell állítani a romániai magyar társadalom keretén belül is az 1993-ban még létező konszenzust az autonómia kérdésében.

Kérdésekre válaszolva Toró T. Tibor kifejtette, hogy a területi autonómia és a magyar állampolgárság elnyerésére irányuló törekvések között nincs ellentmondás. Az autonómia a többség és a kisebbség viszonyát rendezi, a kettős állampolgárság pedig a magyar kisebbség és az anyaország viszonyát hivatott rendezni.

Mindkettő a magyar kisebbség identitásának megőrzését és fejlődését szolgálja - mondta.

Christoph Pan professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója történetiségében ismertette a dél-tiroli autonómia kialakulásának körülményeit, vázolva annak a területen lakó népcsoportok önazonosságának megőrzésében, a kultúra fejlődésében, illetve a gazdaság fellendülésében játszott szerepét.

Davide Zaffi a Dél-tiroli olaszok szemszögéből beszélt a tartomány autonómiájáról, hangsúlyozva, hogy nehéz volt elfogadni számukra, hogy egy kisebbség kisebbségeként élnek az olasz nemzetállamban. Hangoztatta: a területi autonómia csak kis területeken biztosítható, nagyobbterületek esetében - például Erdély viszonylatában - már államszervezési kérdéssé alakul. Ez pedig nagyon kényes kérdés - hangsúlyozta.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, a Népi Akció Párt alelnöke előadásában azt taglalta, hogy milyen esélyei vannak Romániában a regionalizmusnak, az autonómiának. Fontosnak mondta az állam szerkezeti reformját. A Székelyföld autonómiájával kapcsolatban az előadó kiemelte, hogy az mindenképpen figyelembe kell hogy vegye Erdély, tágabb értelemben Románia sajátosságait, a lakosság elvárásait, s erősíteni kell a román-magyar viszonyt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek