Kedden éjjeltől interneten a felvételi ponthatárok
Várhatóan kedden késő éjjel már olvashatók a felvételi ponthatárok az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapján, a www.felvi.hu-n; az OFI informatikusai több szervert is munkába állítottak, hogy ne legyen fennakadás a portál működésében - tájékoztatott az iroda információs szolgálata.
Dátum: 2004-07-20 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:19.809474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A számítógépes rendszerrel kedden reggel megkezdtük a munkát, és amint az ellenőrzés és a feldolgozás befejeződik, várhatóan késő estére vagy éjjelre, a ponthatárok felkerülnek az OFI honlapjára, a www.felvi.hu weboldalra. Ott az érdeklődők keresőprogram segítségével, intézmények és szakok szerint böngészhetnek az adatok közt - közölte az információs szolgálat egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa.
Hozzátette: a iroda nem számít fennakadásokra a portál működésében, mert a hét vége óta több szerverrel is kibővítették a rendszert az informatikusok.
Közölte: az adatokat éjféltől veheti át a többi internetes portál, az országos napilapok pedig csütörtökön közlik a ponthatárokat.
Az OFI korábbi közleménye szerint az idén felvételizők, ha regisztrálják magukat az OFI honlapján, elérhetik "Az Én Felvim" elnevezésű, személyre szabott internetes felületet is: itt ki-ki a maga jelentkezései szerint válogatva találja meg saját elért pontjait és a felvételéhez szükséges ponthatárt.
Az OFI az adatokat sms-ben is elküldi annak a 147 ezer felvételiző közül annak, aki a jelentkezési lapján hozzájárult a mobiltelefonon történő tájékoztatáshoz. Így tehát, ha valaki több helyre is beadta a jelentkezését, több sms-re is számíthat.
A tájékoztató szerint a felsőoktatási intézmények a ponthatárok megállapítását követő egy héten belül postázzák a hivatalos felvételi döntésről szóló levelet.
A jelentkezőket az "A" jelentkezési lapon megjelölt sorrend szerinti első olyan intézménybe veszik fel, ahol teljesítették a követelményeket, azaz a pontjaik meghaladják vagy elérik a megállapított ponthatárt. Nem nyerhetnek azonban felvételt azok, akiknek nincs meg a jogszabályban meghatározott minimális, többletpontok nélkül számított 72 (felsőfokú szakképzés esetén 60) pontjuk.
MTI - fideszfrakcio.hu