Duna Televízió: új pályázat az elnöki posztra
Új pályázatot ír ki a Duna Televízió elnöki posztjára a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége. A testület erről keddi tanácskozását követően közleményben tájékoztatott.
Dátum: 2004-07-20 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:20.475379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést azt követően hozták meg, hogy nem tudtak kétharmados többséggel jelöltet állítani a tisztségre - közölték.
Ehhez a nyolctagú - három-három szocialista párt és Fidesz, valamint egy-egy SZDSZ és MDF által delegált tagból álló - testületben hat támogató voksra lett volna szükség.
Egy név nélkül nyilatkozó kuratóriumi elnökségi tag a múlt héten arról beszélt az MTI-nek: azért lehet vízválasztó a mostani első - órákkal a pályázók meghallgatása után tartott - szavazás, mert kiderülhet, van-e olyan pályázó, akinek jelölése körül legalább körvonalazódni látszik a konszenzus.
A kuratóriumi elnökség május 20-án döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a tisztségre, miután a szükséges kétharmadnál eggyel kevesebb, a nyolcból öt tag támogatta, hogy kezdeményezzék: a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István idén ősszel lejáró mandátumát.
A július 8-i beadási határidőig - a pályázati csomagot megvásárló 11 érdeklődő közül - kilencen nyújtották be munkájukat; ettől számítva harminc nap áll a kuratórium rendelkezésére, hogy döntsön a poszt betöltéséről, vagy elnöksége új pályázatot írjon ki.
MTI - fideszfrakcio.hu