Bükkösdön meg kell ismételni a népszavazást
Meg kell ismételni a Bükkösd határába tervezett cementművel kapcsolatos népszavazást, miután a Baranya Megyei Bíróság kedden jogerősen elutasította a Zöld Völgyért Egyesületnek azon kérelmét, melyben kifogással élt a referendum eredményét megsemmisítő határozat ellen - közölte a bíróság.
Dátum: 2004-07-20 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:21.690644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Zöld Völgyért Egyesület beadványát, mert a kifogás elkésett" - mondta Bencze János sajtótitkár.
Közölte: a hatályos törvények alapján a dokumentumnak július 19-én 16 óráig meg kellett volna érkeznie a Baranya Megyei Bíróságra. Az egyesület július 19-én 15 óra 20 perckor nyújtotta be beadványát a választási bizottsághoz, a grémium azonban azt az iratokkal együtt csak július 20-án terjesztette fel.
A határozat jogerős, ellene további jogorvoslatnak nincs helye - mondta.
Bencze János utalt rá: a Baranya Megyei Területi Választási Bizottság azért semmisítette meg a július 11-én Bükkösdön, a cementgyár létesítése ügyében tartott népszavazás eredményét, mert megalapozottnak találta a cementmű megépítése mellett korteskedő Bükkösd Holnapjáért Egyesület kifogásait.
A választók többsége a beruházás ellen foglalt állást, de a népszavazáson szabálytalanságok történtek. A választókat ugyanis csoportosan szállították az egyes szavazóhelyiségekhez, a szavazás előtt kiragasztott szórólapokkal kampánycsendet sértettek, valamint lista alapján mozgó urnás szavazást végeztettek.
A bizottság úgy ítélte meg, hogy az első két szabálytalanság érdemben nem befolyásolta a népszavazás eredményét, azonban a mozgó urnás szavazás súlyosan sérti a választási törvény önkéntes részvételi elvre épülő rendelkezéseit.
A cementgyárat ellenző zöldszervezetek aktivistái ugyanis listát készítettek a mozgásukban gátolt bükkösdiekről, ez alapján juttatta el a választási iroda a mozgóurnát a választópolgárokhoz. Ezzel a területi bizottság szerint sérelmet szenvedett az önkéntes részvétel elve, ami az egyik leglényegesebb választási alapkövetelmény.
Mozgóurnás szavazást csak a választópolgár kérésére lehet kezdeményezni. A lista alapján megkeresett 41 bükkösdi közül nyolcan tiltakoztak ellene, egy pedig nem tartózkodott otthon, ami felveti a kérdését, hogy az illető valóban mozgásában korlátozott-e.
A népszavazást választási törvény értelmében az első voksolástól számított 30 napon belül meg kell ismételni.
MTI - fideszfrakcio.hu