Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál az Európai Parlament Fidesz-MDF delegációjának élén

Schmitt Pál, az európai parlamenti választások Fidesz-listájának vezetője lett a Fidesz és az MDF közös európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője - közölte Szájer József, az eddigi képviselőcsoport-vezető kedden Strasbourgban.


Dátum: 2004-07-20 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:21.992084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József azért nem vállalta tovább e tisztséget, mert az európai konzervatív és kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) frakciója őt nemrégiben a frakcióelnök egyik helyettesévé választotta. (Mint elmondta, a frakcióelnökség kedden döntött a feladatok elosztásáról, s ő egyik alelnökként a stratégiai jellegű jogalkotás koordinálását kapta.)

Schmitt Pál megválasztásán kívül a 13 magyar képviselő még egy személyi döntést hozott: Őry Csabát tette meg a delegáció igazgatójává, azaz hozzá tartoznak majd a gyakorlati, szervezési ügyek.

Szájer József végül elmondta, hogy Schmitt Pál várhatóan megkapja majd az Európai Parlament kulturális bizottságának első alelnöki tisztségét is: ez a poszt az Európai Néppártot illeti, s az EPP-frakción belül a magyar politikust jelölték. A kulturális bizottsághoz tartozik az oktatás, a sport kérdésköre, s a médiaügyek is - tette hozzá. Erről majd - akárcsak a többi hasonló bizottsági

tisztségről - csütörtökön szavaznak az Európai Parlament képviselői.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek