Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán marad Irakban

Japán az állítólagos terroristafenyegetés ellenére sem szándékozik kivonni katonáit Irakból - jelentette ki szerdán a tokiói külügyminisztérium egy névtelenül nyilatkozó illetékese.


Dátum: 2004-07-21 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:23.533440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hét elején egy Japánt fenyegető nyilatkozat jelent meg az interneten. Az Abu Muszab az-Zarkávi vezette at-Tauhíd és Dzsihád (egyistenhit és szent háború) elnevezésű terrorszervezetnek tulajdonított nyilatkozat egyebek között robbantásos merényletek sorozatával fenyegette meg a japán katonákat arra az esetre, ha Tokió nem követi a Fülöp-szigetek példáját, s nem vonja ki katonáit az arab országból. Később azonban megjelent egy másik nyilatkozat is e csoport nevében, s az tagadta, hogy az at-Tauhíd és Dzsihádtól származna a korábbi. Japán szakemberek vizsgálják, mennyire hiteles a fenyegető nyilatkozat, de akár hiteles, akár nem, Japán folytatni szándékozik iraki tevékenységét - mondta a névtelenül nyilatkozó külügyi illetékes, hangsúlyozva, hogy hazája katonái humanitárius feladatokat látnak el az arab országban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek