Mi áll a Medgyessy-kormány egészségügyet érintő, betegellenes döntései mögött?
Kinek az érdeke, hogy a kórházaktól súlyos milliárdokat vegyenek el, és ezáltal tönkremenjenek, hogy lehetetlen legyen állami, vagy önkormányzati kézben működtetni a kórházakat? Kinek az érdeke, hogy az embereket az orvosokkal szembe állítsa és a kórházakat "tőkebevonás" álnév alatt profitorientált cégek kezére játsza, hogy kizárólag bankok és biztosító-társaságok kezébe kerüljenek - tette fel a Fidesz kérdéseit Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-07-21 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:25.428328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az elmúlt hetekben, hónapokban újabb kétségbeesett jelzések érkeztek a Medgyessy-kormányhoz. A Kórházszövetség adatai szerint a kórházak ugyanazon ellátásért, a tavalyihoz képest 8%-kal kevesebb pénzt kapnak, miközben működési költségeik 15-20%-kal emelkedtek - hívta fel a figyelmet a képviselő. Emlékeztetett: a szocialista kormány sem tavaly, sem pedig az idén nem biztosította az infláció, illetve a költségek fedezésére szolgáló fedezetet. Kökény Mihály rendeletben vonta el a pénzt a kórházaktól, miközben az egészségügyi beavatkozásoknak már csak 98%-át finanszírozzák. Második éve tart a a fekvőbeteg-ellátást érintő pénzügyi támadás. A kórházaknak harminc milliárd forintra lenne szükségük, hogy a gyógyítás tavalyi színvonalát tartani tudják.
- Nem csoda, hogy egyre többen csatlakoznak az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetéséhez. Szeged után már tucatjával jelentették be szolidaritásukat más intézmények, illetve, hogy részt vesznek a holnapi sztrájkban - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a Fidesz kéri a Medgyessy-kormányt, hogy álljon el az egészségügy kiárusításától és hagyatkozzon a szakmai szervezetek véleményére, hiszen közel kétmillió állampolgár írta alá a Nemzeti Petíciót, elutasítva a magyar kórházak privatizációját.
- A Fidesz javasolja az egészségügyi költségvetés sürgős módosítását, mert haladéktalanul gyors-segélyben kell részesíteni a kórházakat, hogy az elmúlt két év alatt elvett pénznek legalább egy részét visszakapják. A jövő évi költségvetés tervezésekor minimum célként kell kitűzni, hogy a kórházakat legalább a 2002-es szinten, - reálértéken- finanszírozza a központi költségvetés. Az egészségügyi ellátás biztonságának érdekében minden egészségügyi intézményben legyen meg a kötelező minőségbiztosítás. Ennek törvényi feltételei megvannak, viszont a legtöbb kórháznak nincs pénze a bevezetésére. A kötelező minőségbiztosítás rendszerével meg lehetne előzni a szegedihez hasonló tragikus eseteket. Javasoljuk tehát, hogy az egészségügyi költségvetésben legyen egy olyan támogatási alap, mely ezt a célt elősegíti - mondta a Fidesz szakpolitikusa.
fideszfrakcio.hu