Még júliusban Afganisztánba utaznak a magyar békefenntartók
Még júliusban Afganisztánba utazik a Magyar Honvédség békefenntartó alegysége; szállításával egy dán céget bíztak meg - nyilatkozta Szenes Zoltán vezérkari főnök az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2004-07-21 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:29.057149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előkészítő részleg már pénteken útnak indul, a főerők pedig a tervek szerint két csoportban július 29-ig Kabulba érkeznek, összesen 125-en, valamennyien szolnokiak - mondta az altábornagy. Szenes Zoltán közölte: a katonák Kabulba szállítását az a dán cég bonyolítja le, amelyik a NATO reagáló erőbe felajánlott magyar egységekhez is biztosítja a szállítási készenlétet. A katonák kiutaztatása mintegy 40-50 millió forintba kerül - tette hozzá. Elmondta: augusztus 1-jére a nemzetközi biztonsági közreműködő erőknek (ISAF) el kell érniük az úgynevezett kezdeti műveleti képességet, a hónap végére pedig a teljes műveleti képességet. Ezt azzal indokolta, hogy rövidesen választások lesznek Afganisztánban, így nagyon fontos, hogy a katonák minél hamarabb képesek legyenek biztosítani a szavazások biztonságát. A magyar századot egy kabuli kanadai táborban belga katonákkal közösen helyezik el a norvég zászlóalj alárendeltségébe. Az ezekről szóló megállapodásokat már aláírták - közölte Szenes Zoltán.
A katonák feladatai között járőrözés, különböző objektumok őrzése, védelme és konvojok biztosítása szerepel. Mindebben három BTR harcjármű, 27 terepjáró személygépkocsi, kilenc tehergépjármű, egy mentőautó és számos korszerű kézifegyver segíti a magyar katonákat. Arról is szólt, hogy dolgoznak a folyamatos légi utánpótlás megszervezésén. A tervek szerint a NATO északi parancsnokságának szállítási koordinációs központja által üzemeltetett, Németország és Afganisztán közötti "légi hidat" használja majd Magyarország is.
MTI - fideszfrakcio.hu