Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál nyilatkozata

2002. június 3-án a sajtó nyilvánossága előtt jelentettem be: elfogadom 14 köztiszteletben álló budapesti személyiség felkérését, vállalom a jelöltséget a főpolgármesteri tisztségre. Színt vallottam a budapestiek mellett állva, FÜGGETLEN jelöltként vállaltam a megtisztelő feladatot.


Dátum: 2002-06-18 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:49.370911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felkérésem előtt az SZDSZ, az azóta eltelt időben az MSZP és a MIÉP is megnevezte jelöltjét. A többi jelölt párttagként pártok jelöltségét vállalta el, de én a budapestiekét. Én a Duna bal és jobb partján élők pártján állok. Budapestet szeretném a kapcsolatok városává tenni, megkeresni mindazt, ami az itt élőket összeköti.

Várospolitikámat nem a pártok iránymutatásai és érdekei, hanem kizárólag az itt élők életminőségének jobbítása, a város minden részének fejlesztése, a kerületek megerősítése határozza meg.

Csapatemberként értem el legnagyobb sikereimet és csapatemberként, valamennyi itt élő budapesti csapattársaként szeretném sikerre vinni a fővárost az elkövetkezendő években. Éppen ezért nagyon megtisztelő az a bizalom, mely a jelöltségemet támogató budapestiektől, civil szervezetektől, politikai szervezetektől és pártoktól felém árad. Jelöltségemmel nem csatlakoztam egyetlen politikai párthoz sem, azonban minden támogatást és megkeresést szívesen veszek, mindazokét, akik változtatni akarnak a jelenlegi budapesti városvezetésen. Szívesen meghallgatom és megismerem az MSZP elképzeléseit is a város rövid, közép- és hosszú távú jövőjét illetően.

Megválasztásommal véget érhetnek a fővárosi közgyűlésen és városvezetésen belüli áldatlan politikai csatározások és végre a Budapestet érintő kérdésekre összefogással, közös akarattal szakmai alapon találhatjuk meg a válaszokat. Függetlenségem azt is jelenti, hogy ezután a város sorsát nem a Budapestből, hanem a Budapestért élők dönthetik el.

Schmitt Pál

független főpolgármester-jelölt

Kapcsolódó elemek