Ritka Mars-kőzetet találtak az Antarktiszon
Bebizonyosodott, hogy a Marsról származó meteorit-kőzetet találtak az Antarktiszon - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Washingtonban.
Dátum: 2004-07-21 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:30.407394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 715,2 gramm tömegű fekete kőzetdarabot tavaly decemberben találták, 750 kilométerre a Déli-sarktól. Az MIL 03346 jelzésű meteorit vizsgálata során a NASA arra a következtetésre jutott, hogy az valószínűleg egy 1,3 milliárd évvel ezelőtt megszilárdult marsi lávából származik, és tizenegymillió évvel ezelőtt hullott a Földre - számolt be róla helyi idő szerint kedden a NASA. A hivatal szóvivője szerint rendkívül ritka leletet a kutatók fel szeretnék használni a jelenleg vizsgálódó Mars-szondák és önjáró robotok segítségével zajló kutatások eredményeinek ellenőrzéséhez.
MTI - fideszfrakcio.hu