Nem szűzek: panamagyanús ingatlanbiznisz
Tárgyalásos eljárásban túladott a 653 millió forint jegyzett tőkéjű Sas Kft.-n a Magyar Posta Rt. - tudta meg a Magyar Nemzet. A vevő egy, a brit Virgin-szigeteken bejegyzett off-shore cég. A vételár nem ismeretes.
Dátum: 2004-07-22 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:31.945755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilvános cégbírósági információk szerint azért folyamodott tárgyalásos eljáráshoz a száz százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Posta Rt. több mint félmilliárdos ingatlanvagyonú cége, a Sas Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. eladásakor, mert a nyilvános verseny nem volt eredményes. Mivel a posta mellőzte a nyilvánosságot, titokban maradt, hányan és milyen cégek pályáztak az értékes belvárosi ingatlannal rendelkező kft.-re. A cégbírósági adatokból csak az olvasható ki, hogy a Sas Kft. egy luxemburgi céghez, az ez év február végén alapított Central Europe Holdinghoz (CEH) került, amelynek tulajdonosa a brit Virgin-szigeteken bejegyzett Central Services (CS) társaság. Mindkét cég élén egy-egy izraeli állampolgár áll, a CEH-et a Tel-Avivban élő Abraham Protas, a CS-t pedig a kfar-saba-i Amir Leybov jegyzi.
A tranzakció már korábban elkezdődött, már ami a kiárusítási eljárást illeti: erre utaló adat szerepel ugyanis a Magyar Posta (MP) Rt. 2003. évi beszámolójában, amely beszámolót egyébként - rendhagyó módon - ebben az évben a posta már nem tette hozzáférhetővé a nagy nyilvánosság számára saját honlapján. A konkrét adásvételi ügyletről, például a vételárról, a fizetési feltételekről részletek még nem ismertek, mivel az ebben az évben zajlott le, így erre vonatkozóan leghamarabb csak a 2004-es társasági beszámolóban tesz közzé információt az Állami Számvevőszék által nemrégiben átvilágított állami részvénytársaság.
A Sas Kft. tulajdonában lévő, s a könyv szerint 650 millió forint értékű belvárosi ingatlan mindeddig a Magyar Posta Rt. érdekeltségébe tartozó üzleti egységeknek biztosított irodahelyiségeket. Itt "lakott" többek között a posta két biztosítótársasága is, amiért a Magyar Posta Rt. bérleti díjat fizetett az egykori leánycégének. Információink szerint a Sas Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. éves szintű forgalma megközelítette a 90 millió forintot, s hozzávetőleg 45 millió forintos eredménnyel zárta az elmúlt üzleti éveket.
A Magyar Posta Rt. ingatlanvagyonának rendezése már korábban elkezdődött: ennek keretében jött létre a Verseny Kft., a Klotild Kft. és a Sas Kft. A leányvállalatok értékes ingatlanvagyonnal rendelkeznek, vagy rendelkeztek értékesítésük előtt. Információink szerint eddig két ingatlanhasznosító kft.-jétől vált meg a Magyar Posta: a nagy publicitást kiváltó, valamint rendőrségi feljelentést eredményező, de végül a számvevőszék által transzparensnek nyilvánított tranzakció révén a Klotild Kft.-től, illetve a jelenleg ismertetett, nyilvánosságot mellőző ügylet által a Sas Kft.-től.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. július 22.
fideszfrakcio.hu