A szeptember 11-i merénylők repülőtéri biztonsági vizsgálatáról mutatott be felvételeket a CNN
Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én merényleteket elkövető terroristák egy részéről a Washington melletti Dulles repülőtéren készült felvételeket mutatott be szerda este a CNN. Az amerikai hírtelevízió az AP hírügynökségtől kapta meg a felvételeket.
Dátum: 2004-07-22 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:32.554834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A repülőtéri biztonsági kamerák által készített felvételeken látszik, hogy a hatóságok félrevonnak és külön átvizsgálnak négyet azon öt terrorista közül, aki utána gépre szállt, eltérítette azt, és belevezette a védelmi minisztérium épületébe. Azért vetették őket további motozás és kézi fémdetektoros ellenőrzés alá, mert a fémkereső kapuk jeleztek náluk. Ezt követően azonban a felvételek tanúsága szerint minden további nélkül engedték őket felszállni a gépre.
Látszik továbbá, hogy egy biztonsági ellenőr robbanószer nyomai után kutatva belenéz az egyik terrorista, Navaz al-Hazmi táskájába, detektorral átkutatja azt, majd továbbengedi őt, Szalem nevű fivérével együtt, az American Airlines légitársaság 77-es számú járatára.
A felvételt egy nappal azelőtt engedték bemutatni, hogy a merényletek körülményeit kivizsgáló, úgynevezett 9/11-es bizottság nyilvánosságra hozza jelentését, amely részletesen leírja annak a napnak az eseményit. A képek - ha elmosódottak is - alátámasztják a bizottság egy korábbi jelentését, amely szerint a merénylőket engedték felszállni a gépre. A képeken nem látszik, hogy az al-Kaida terrorszervezethez tartozó bűnözőknél volna kés vagy más éles tárgy, de akkor még a repülőgépek utasterébe szabad volt bicskát felvinni, amely a bizottság szerint lehetett is náluk.
Az amerikai hatóságok Navaf al-Hazmiról és Halid al-Midharról 1999 eleje óta tudták, hogy köze van az al-Kaidához, és 2001. augusztus 24-én, tehát 18 nappal a merényletek előtt feltették őket a keresett terroristák listájára. Az öt közül egyedül Hani Handzsurnál nem jelzett a fémkereső kapu. Később ő vette át a repülőgép vezetését, és kormányozta bele a Pentagonba. Al-Hazmi a merényleteket kitervelő Mohammad Atta jobbkeze volt.
Az AP hírügynökség a felvételeket a Motley Rice ügyvédi irodától kapta meg, amely néhány olyan személyt képvisel a légitársaság és az érintett biztonsági cégek ellen indított perükben, akinek hozzátartozója áldozata lett a gépeltérítéses merényletnek. Ennek a gépnek a becsapódásakor a merénylőkkel együtt mind az 58 utas, a hatfőnyi személyzet és a Pentagon 125 alkalmazottja halt meg. Ron Motley ügyvéd szerint az alperesek hibásak abban, hogy a biztonsági eszközök jelzése ellenére nem kutatták át alaposan a merénylők ruházatát és poggyászát, amelyekben megtalálhatták volna feltételezett fegyvereiket.
MTI - fideszfrakcio.hu