Izrael bírálta az EU-t a biztonsági fal lebontását követelő határozat miatt
Az izraeli külügyminisztériumba kérették konzultációra csütörtökön az EU-nagyköveteket, kifogásolva, hogy az unió támogatta a ciszjordániai biztonsági fal lebontást sürgető ENSZ-határozatot.
Dátum: 2004-07-22 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:35.914127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió szavazata az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy az unió képes építőleg hozzájárulni a békefolyamat előrehaladásához. A dokumentumban az is áll, hogy a határozat uniós támogatása bátorítja a palesztin terrorizmust. Izraeli állítás szerint a betonfalból és szöges drótból álló, mintegy 680 kilométer hosszú védmű távol tartja majd az öngyilkos merénylőket. A palesztinok azt róják fel, hogy a kerítés építésével földet rabolnak el tőlük, mivel több ponton benyúlik a Jordán folyó nyugati partjára.
Az ENSZ-közgyűlés százötven igenlő szavazattal fogadta el keddi határozatát, hat nemleges szavazat ellenében és tíz tartózkodás mellett. Izraelen és az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, továbbá három kis csendes-óceáni szigetország szavazott nemmel. Az Európai Unió mind a 25 tagállamának képviselői igennel voksoltak, miután a tervezet arab támogatói többnapos kimerítő tárgyalás után elfogadták azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az EU indítványozott.
MTI - fideszfrakcio.hu