Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gallup: Fidesz-MSZP 53-32

A pártot választó biztos szavazók körében a Fideszt 53, a szocialistákat 32 százalék támogatja. Az MSZP támogatottsága csupán egyszer, 2004 márciusában volt ennél alacsonyabb. A szabad demokraták támogatottsága 8, az MDF-é kicsit több mint 3, a Munkáspárté 2 és 3 között, a MIÉP-é pedig 1 százalék.


Dátum: 2004-07-22 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:38.667957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felnőtt lakosság körében 2004. júliusában minden negyedik megkérdezett (25 százalék) mondta, hogy egy most vasárnapi országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Pártra szavazna. Ennél tizenkét százalékponttal nagyobb arányt, 37 százalékot képviselnek azok, akik azt felelték, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre szavaznának. A Szabad Demokraták Szövetségére most a felnőtt lakosságnak 5, a Magyar Demokrata Fórumra 3 százaléka szavazna - mindkét pártnál 1 százalékponttal többen, mint két hónapja. A Munkáspártra közel két százalék, a Magyar Igazság és Élet Pártjára közel 1 százalék adná a voksát. A többi párt támogatóinak aránya együttesen sem éri el a fél százalékot.

A valamilyen pártot választók körében a Fidesz támogatottsága 1 százalékponttal nőtt, az MSZP-é nem változott a májusban tapasztaltakhoz képest: A Fideszt a valamilyen pártot választani tudók több mint fele (52 százaléka), a szocialistákat valamivel több, mint egyharmada (34 százaléka) támogatja. A Fidesz tavaly szeptember óta a pártot választók több mint felét tudhatta maga mögött. A Szabad Demokraták Szövetségének támogatottsága a valamilyen pártot választók körében 1 százalékponttal nőtt a két hónappal ezelőtti értékhez képest: most 7 százalék. Az MDF, a Munkáspárt és a MIÉP támogatottsága nem változott: 4, 2, illetve 1 százalék.

A pártot választó biztos szavazók körében májushoz képest 1 százalékponttal nőtt a Fidesz és 3 százalékponttal csökkent az MSZP támogatóinak aránya. A Fideszt most a pártot választó biztos szavazók 53, a szocialistákat 32 százaléka támogatja. Az MSZP támogatottsága ebben a körben csupán egyszer, 2004 márciusában volt ennél alacsonyabb (31 százalék). Az SZDSZ támogatottsága 2 százalékponttal nőtt májushoz képest - most 8 százalék. Az MDF-et a pártválasztó biztos szavazóknak kicsit több mint 3 százaléka támogatja. A Munkáspárt támogatottsága ebben a körben 2 és 3 százalék közötti, a MIÉP-é közel 1 százalék.

A többség tavaly nyár óta elégedetlen a kormányfő és a kormány munkájával A miniszterelnök munkájának megítélésében az EP-választás előtti mérés óta eltelt két hónap alatt 2 százalékponttal nőtt a különbség a munkájával elégedettek és elégedetlenek között: az elégedettek tábora 1 százalékponttal csökkent, az elégedetleneké 1 százalékponttal nőtt. Most júliusban a lakosság közel fele, 49 százaléka gondolja úgy, hogy Medgyessy Péter inkább rosszul látja el feladatát, s ezzel szemben csak 36 százalék van azon a véleményen, hogy a feladatait jól látja el.

A kormányfővel elégedetlenek tavaly augusztusban kerültek először többségbe azokkal szemben, akik elégedettek voltak a tevékenységével. Az elégedetlenek aránya azóta növekvő tendenciát mutat.

A kormány munkáját bírálók aránya az idei év első három hónapjában volt a legmagasabb (a kormányfővel szemben 55-58 százalék, a kormánnyal szemben 59-63 százalék). Azok aránya, akik szerint a kormányfő inkább rosszul végzi munkáját, 48-50 százalék között mozog, akik pedig a kormányról mondják ugyanezt, azoké 53-55 százalék közötti tavaly szeptember óta, az idei év első három hónapjában tapasztalt magasabb és a júniusban mért alacsonyabb értékeket kivéve.

A Magyar Gallup Intézet 2004. július 8. és 12. között 1033 felnőtt magyar állampolgár megkérdezésével készítette a felmérést.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek