Össze kell ülnie a nemzetbiztonsági bizottságnak
Horváth Balázs MDF-es országgyűlési képviselő, volt belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi, hogy meghallgassák Medgyessy Péter ügyében Kiss Elemért, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító minisztert és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét.
Dátum: 2002-06-18 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:50.572849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Balázs kedden elmondta: MedgyessyPéternek át kellett esnie a C típusú átvilágításon, amelyben vannak olyan jellegű és tartalmú kérdések, amelyek "nagyon szoros rokonságot mutatnak" a Magyar Nemzetben megjelent okirattal.
Mint megjegyezte, nyilvánvaló, ha valaki az 1970-es évek második felében, amikor már elég nyitott volt Magyarország, magas rangú, titkos állományban lévő rendőrtiszt volt és a külső elhárítás területén dolgozott, az olyan veszélyforrást jelenthet akár a magyar nemzetgazdaságra, akár személy szerint Medgyessy Péterre nézve, ami szükségessé tesz különböző intézkedéseket. - Ha igaz az állítás, fokozottabban kell figyelni arra, milyen lehetőségei vannak a külföldi titkosszolgálatoknak, amelyek esetleg sokkal többet tudnak Medgyessy Péter vélt tevékenységéről, mint amennyit mi akár csak sejtünk, mert ez bizonyos aspektusból akár a nemzeti, vagy legalábbis a gazdasági szuverenitásunkat is befolyásolhatja - mondta Horváth Balázs.
Hangsúlyozta: ezért meg kell győződni arról, hogy a Magyar Nemzetben megjelent információ valós-e, és az ügyet nagyon alaposan ki kell vizsgálni, s a szükséges intézkedéseket meghozni; tudni kell azt is - ha valóban titkos állományú rendőrtiszt volt Medgyessy Péter -, hogy kikkel és milyen szolgálatokkal volt kapcsolatban.