Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzeti kisebbségek jogainak kérdése Tusványoson

Milyen lehetőségek rejlenek az európai integrációban a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése szempontjából - ebben a témakörben kezdődött előadás és vita pénteken a romániai Tusnádfürdőn a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.


Dátum: 2004-07-23 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:41.446846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országok, nemzetek, régiók Európája címmel rendezett program keretében Martonyi János volt külügyminiszter és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke tartott előadást e kérdésről. Külföldi meghívottak is felszólalnak e program keretében, válaszolva az eső ellenére is szép számban összesereglett érdeklődők kérdéseire.

A délelőtti konferencia vitavezetője Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A nap folyamán a tábor különböző helyszínein a közönség olyan témákat vitat meg, mint például a civil szerveződés és a civil szférában rejlő lehetőségek, vagy a sajtó és a "nemzetidentitás" kérdése az uniós csatlakozás után.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek