Áder János: törvénytelen eljárást indított a kormány
Az azonnali kérdések és válaszok órájában Áder János az Országimázs Központ és a Happy End Kft. kapcsán tett fel kérdést a miniszterelnöknek.
Dátum: 2002-06-18 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:50.854957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, évek óta becstelen és lejárató kampány zajlik az Országimázs Központtal és a Happy End Kft.-vel szemben úgy, hogy a nyomozásnak még gyanúsítottja sincs.
A politikus úgy vélte, hogy a nyomozás során a rendőrség súlyos törvénytelenségeket követett el. Szerinte a Fővárosi Ügyészség 2002. június 14-i határozatában világosan kimondja ezt, amikor arról szól: olyan számlákat, szerződéseket foglaltak le, amelyekre a büntetőeljárási törvény alapján nem lett volna lehetőség. Áder János sérelmezte, hogy az iratlefoglalás során a Happy End Kft.-től elvitték a Fidesz kampányiratait is. Arra volt kíváncsi, hogy ki adott utasítást "erre a törvénytelen eljárásra".
Medgyessy Péter kormányfő válaszában leszögezte, hogy folyamatban lévő ügyről miniszterelnökként nem kíván nyilatkozni. Közölte, hogy a rendőrségi eljárást kivizsgáltatja, és annak eredményéről írásban tájékoztatja a kérdezőt. Mint mondta őszintén nem érti, hogy miként keveredtek ide a Fidesz kampányiratai.
Áder János utóbbi megjegyzés kapcsán leszögezte, hogy a Happy End Kft.-nek volt szerződése a Fidesz - Magyar Polgári Párttal is. - Talán csak nem azért történt ez, mert újabb támadási felületet keresnek? Lehet, hogy önök ilyen módon próbálják a politikai ellenfeleiket ellehetetleníteni? - tette fel a kérdést.
Viszontválaszában a kormányfő hangsúlyozta: csak arra várnak választ, hogy az állami pénzekkel korrekt módon bántak-e.