Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bálványos: Országok, nemzetek, régiók Európája

A kisebbségek jogainak elismerését be kell építeni az európai jog- és értékrendbe, az európai integráció csak akkor szabadulhat meg önnön ellentmondásaitól, ha nagyobb fokú cselekvési lehetőséget biztosít akár az emberek legkisebb közösségeinek is - fejtette ki Martonyi János volt külügyminiszter pénteken a székelyföldi Tusnádfürdőn.


Dátum: 2004-07-23 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:44.749400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében e napon rendezett vitán - amely az Országok, nemzetek, régiók Európája címet viselte - Martonyi emlékeztetett: az európai integrációt több mint 50 esztendővel ezelőtt azért indították útjára, hogy meg lehessen haladni a homogén, központosított, bürokratikus és korlátlan szuverenitással rendelkező nemzetállamot. Hangsúlyozta, hogy bár a piac valóban egységesül, az integráció eddig alig foglalkozott az emberek közösségének, a nemzeti és más kisebbségeknek a problémáival, ezek megoldását a nemzetállamokra bízta. Felhívta a figyelmet az "integrációs deficit" problémájára, a még mindig fennálló ellentmondásokra. Hibásnak nevezte a "nemzetek Európája", illetve a "nemzetek feletti Európa" fogalmát, tekintettel arra, hogy - mint hangsúlyozta - a nemzetek nem mindig esnek egybe az adott nemzetállam határaival.

A politikus úgy vélte: a nemzeti kisebbségek közösségi jogainak az elismerését be kell építeni az európai jogrendbe. Tovább kell lépni a regionalizmus útján is, amely a kisebbségi jogok elismertetésével együtt lényegében a területi autonómiához vezet el. Az előadó szerint a demokratikus deficitet is úgy lehet csak megoldani, ha több jogot, beavatkozási lehetőséget biztosítanak akár az emberek legszűkebb közösségének is. Ez az igazi föderalizmus, nem pedig az, amit a központosított, korlátlan szuverenitással rendelkező nemzetállam, vagy netán egy európai birodalom képviselne - fejtette ki a volt külügyminiszter. Martonyi hangsúlyozta, hogy az európai integráció természetéből fakadóan szerves, fokozatos és lassú folyamat, ez az autonómia megvalósulására is vonatkozik.

Szilágyi Zsolt romániai magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke arra a gondolatra helyezte a hangsúlyt, amely szerint nincsenek sikeres nemzetek sikeres régiók nélkül. Bírálta a román közgondolkodásban szerinte még mindig meglévő szemléletet, amely szerint, aki vállalja regionális kisebbségi, nemzetiségi identitását, az nem lehet igazán jó román. Szilágyi szerint a sajátosan erdélyi érdekeket is meg kell jeleníteni Románia európai uniós csatlakozási tárgyalásain. Mint mondta, az erdélyi magyarok autonómiája Románia és Európa érdeke is, hiszen ez biztosíthatja igazán a stabilitást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek