Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció egyértelmű választ vár a kormányfőtől

Pokorni Zoltán szerint szükség van az ügynöktörvény módosítására, vagy egy egészen új javaslat beterjesztésére.


Dátum: 2002-06-18 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:51.265688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke, frakcióvezetője erről kedd délutáni, a Parlamentben megtartott sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet című napilapban megjelent, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját bizonyítani kívánó cikk kapcsán beszélt.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a kormányfő a parlamentben "nem adott magyarázatot, csak magyarázkodott". A Fidesz továbbra is várja, hogy Medgyessy Péter egyértelmű választ adjon: volt-e szigorúan titkos tiszt a Belügyminisztérium állományában az előző rendszer idején.

Úgy ítélik meg, továbbra sem hangzott el a válasz, hogy valódi-e az a dokumentum, amely a Magyar Nemzet június 18-i számában megjelent Medgyessy Péter múltja kapcsán.

Pokorni Zoltán kijelentette: amíg a kérdésre nem születik hitelt érdemlő válasz, addig a miniszterelnök személyes morális válsága a Magyar Köztársaság eddigi történetének legsúlyosabb alkotmányos válságával fenyeget.

A fideszes politikus egyetért Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök-frakcióvezetővel, aki az ügynöktörvénnyel kapcsolatos kérdések tisztázását szorgalmazta.

Varga László és Horváth János fideszes képviselők - akik az 1947-es törvényhozásnak is tagjai voltak - kifejtették, hogy a demokrácia és a jogállam alapelvei sérülnek, ha a polgárok elől eltitkolják a miniszterelnök előéletét.

A politikusok megjegyezték: emlékeznek arra, hogyan épült ki a kommunista diktatúra a titkos ügynökök és a politikai rendőrség gátlástalan eszközeivel.

Kapcsolódó elemek