Még mindig csak a Széchenyi Terv gyarapítja az országot
Agárdon felújították a régi fürdőépületet és 6.800 négyzetméterrel bővítették a termálfürdőt; a 2,1 milliárd forintos költséggel megvalósított beruházást szombaton mutatták be a szakma és a sajtó képviselőinek, a vendégek várhatóan szeptember 1-jétől látogatják a létesítményt.
Dátum: 2004-07-24 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:48.700303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bővítést és a korszerűsítést saját erőből, hitel felvételével és a Széchenyi Terv pályázatán nyert 560 millió forintos támogatásból valósította meg a gárdonyi önkormányzat - mondta el a sajtótájékoztatón Horváth György, a fürdőt üzemeltető önkormányzati vállalat megbízott vezérigazgatója. Hozzátette: a beruházás eredményeként teljesen megújult a 800 négyezetméter alapterületű régi fürdőépület és annak fedett medencéje. A 6.800 négyzetméter alapterületű új épületszárnyban két új medence - egy ülő termálmedence és egy gyógytornamedence - kapott helyet, valamint egy szabadtéri termálmedence is épült. Továbbá egy négy egységből álló szaunablokkot is igénybe vehetnek majd a vendégek. A fürdőben 1.200 öltőző helyet alakítottak ki, és csúcsidőszakban együttesen 2.500-an fürödhetnek, pihenhetnek, vehetik igénybe a gyógy- és wellness-szolgáltatásokat. A fürdő négy medencéjében összesen 900 négyzetméternyi vízterület várja a vendégeket.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott a megújult és kibővített gyógyfürdőben fizikoterápiás és balneoterápiás kezeléseket, valamint wellness-szolgáltatásokat vehetnek igénybe a látogatók. A kibővített gyógyfürdő 50 új munkahelyet is teremtett. A létesítménynek nemcsak a gyógyításban, hanem az idegenforgalom, a turizmus fejlesztésében a Velencei-tó parti idegenforgalmi idény meghosszabbításában is jelentős szerepe lesz - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Krausz Gábor, a gárdonyi önkormányzat alpolgármestere. Hozzátette: az önkormányzat magántőke bevonásával a jövőben élményfürdővel és szállodával is bővíteni akarja a fürdőt. A fürdő ünnepélyes avatása augusztus 19-én lesz, a vendégek szeptembertől látogathatják a létesítményt.
MTI - fideszfrakcio.hu