Kilencven kilométeres élőlánc
A Gázai övezetből való kivonulást ellenző izraeliek ezrei emberi lánc kialakítását kezdték meg vasárnap Jeruzsálemben. Az Ariel Saron miniszterelnök 21 gázai zsidó település leszerelését és a hadsereg kivonulását előirányzó terve ellen tiltakozók mintegy 90 kilométeres lánca a tervek szerint a Gázai övezet északi részén lévő Niszanit településtől egészen a jeruzsálemi Siratófalig húzódik majd.
Dátum: 2004-07-26 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:53.285274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emberi lánchoz nemcsak telepesek csatlakoztak, hanem Izrael különböző településeiről is érkeztek családok, gyerekekkel együtt. A tüntetők táncoltak és hazafias dalokat énekeltek. Zászlókkal és transzparensekkel felvonuló tüntetők tiltakoztak a kivonulás ellen Jeruzsálemben, a Jaffa út teljes hosszában. Az akció résztvevői sapkát és narancs színű pólót viseltek, és már kora este tízezrekre tették a számukat. A szervezők százötven ezer ember csatlakozását jósolták. Ennyien voltak azok, akik két hónappal ezelőtt Tel-Avivban a gázai kivonulás mellett tüntettek.
MTI - fideszfrakcio.hu