Orbán Viktor: A kettős állampolgárság erkölcsi és nem politikai kérdés
Az autonómia kérdésének sohasem volt még olyan nagy realitása és esélye, mint manapság - mondta Orbán Viktor a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának Tusnádfürdőn, az interjút vasárnap este sugározta a csatorna.
Dátum: 2004-07-26 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:53.575228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta: azok a szellemi és politikai áramlatok, amelyek ma meghatározzák Európa életét, hátszelet biztosítanak a magyar autonómiai törekvésekhez. A Fidesz elnöke kifejtette: "Európában a magyar autonómiának az a problémája, hogy nem ismerik. Nem tudnak arról, hogy létezik három megye, amely Székelyföldként összekapcsolódva jogosan pályázhatna egy széleskörű autonómiára. Tehát sokkal inkább a megismertetés, bemutatás ma a feladatunk Európa irányába, nem pedig a szimpátia-gyűjtés, mert az megvan, soha nem volt meg olyan mértékben, mint most." "Az egy kicsit visszaveti a dolgot természetesen, hogy a mai budapesti kormány nem tűnik harcosan elkötelezett kormánynak az autonómia ügyében, és a mostani bukaresti román kormány sem tartja ezt a legfontosabb teendői között napirenden." - mondta Orbán Viktor. A kettős állampolgárság Orbán Viktor meggyőződése szerint erkölcsi és nem politikai kérdés. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy az erdélyi magyarok szülőföldön maradását elősegítené a kettős állampolgárság, ezért személy szerint támogatja azt.
MTI - fideszfrakcio.hu