Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reménykedhetnek a túszok

Ígéretet kapott Irakban túszul ejtett hét külföldi állampolgár szabadon engedésére a foglyok kuvaiti munkaadója. A Kuwait and Gulf Link Transport nevű szállítmányozó cég vasárnap közleményében tudatta: ígéretet és biztosítékot kapott arra nézve, hogy teherautósofőrei visszanyerik szabadságukat, miután a túszejtők is megbizonyosodtak arról, hogy a vállalat nincs jelen Irakban, s csupán néhány irakinak végzett szállítást.


Dátum: 2004-07-26 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:54.218064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég iraki közvetítők révén tárgyalásokat folytat a hét sofőr - három kenyai, három indiai és egy egyiptomi állampolgár - elengedéséről, és kész mindent megtenni kiszabadulásuk érdekében - tette hozzá a dokumentum. A túszejtők, a magát Fekete Zászlóvivőknek nevező, eddig ismeretlen csoport tagjai vasárnap este tudatták, hogy egy iraki vallási elöljárót kértek fel közvetítőnek. Az emberrablók az al-Arabíja televízióban ismertetett közleményükben közvetítőjükként egy bizonyos Hisam al-Dulami sejket neveztek meg. A csoport a napokban a túszok lefejezésével fenyegetőzött, ha a foglyokat alkalmazó kuvaiti vállalat és a három ország nem vonul ki Irakból. A szélsőségesek pénteken új feltételeket szabtak foglyaik szabadon engedéséhez: követelték, hogy a kuvaiti cég fizessen kártérítést a fallúdzsai áldozatok hozzátartozóinak, továbbá iraki és kuvaiti börtönökben fogva tartott irakiak szabadon bocsátását is követelték. Egyúttal 48 órás határidőt szabtak a vállalatnak, hogy válaszoljon követeléseikre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek