Idén Ohioban a Nemzetközi Diákjátékok
Az Ohio állambeli Csárdás táncegyüttes ifjúsági tagozatának műsorával nyíltak meg vasárnap Clevelandben a Nemzetközi Diákjátékok és Kulturális Fesztivál, amelyen hét magyar város fiatal sportolói is részt vesznek.
Dátum: 2004-07-26 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:54.505009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A diákjátékokat először 1968-ban rendezte meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, azóta a világ legnagyobb évenkénti nemzetközi ifjúsági sportrendezvénye. Az idén először rendezik meg az Egyesült Államokban, július 29-e és augusztus 2-a között az Ohio állambeli Clevelandben. Ötvenöt ország 150 városából csaknem háromezer 12 és 15 év közötti fiatal versenyez egymással tíz sportágban. Magyarországról Debrecen, Eger, Kaposvár, Miskolc, Sopron, Szolnok és Szombathely diáksportolói vesznek rajta részt. A játékok nyitó estélyét vasárnap tartották az Egyesült Államokban élő magyarokból alakult ohiói Csárdás Együttes ifjúsági tagozatának szereplésével. A tagozatot Richard Graber, a Csárdás Együttes ügyvezetője és művészeti társigazgatója hozta létre. Az ifjúsági csoportnak kilenc 8 és 15 év közötti tagja van, amerikai magyarok gyermekei, unokái, akik páratlan lelkesedéssel adnak elő a magyar hagyományokból eredő klasszikus és kortárs darabokat.
MTI - fideszfrakcio.hu