Kettős merénylet Moszulban
Három, más értesülések szerint négy halálos áldozata és legalább hét sebesültje volt annak a kettős merényletnek, amelyet hétfő reggel hajtottak végre az északi-iraki Moszul repülőtérnél, az Irakban állomásozó amerikai egységek egyik legfontosabb bázisánál.
Dátum: 2004-07-26 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:55.976597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A repülőtér iraki alkalmazottai elmondták, hogy az egyik robbantást öngyilkos merénylő hajtotta végre: egy szürke Opel típusú gépkocsi hajtott be a repülőtér területére, majd a kaputól három méterre felrobbant. Alig egy perccel később egy másik gépkocsi is felrobbant a közelben, majd ismeretlen fegyveresek aknatüzet zúdítottak a bázisra. Az akcióban négy iraki dolgozó életét vesztette - közölték az irakiak. A szemtanúk szerint a sebesültek között öt amerikai katona és három iraki biztonsági ember volt. Valamennyi sebesültet egy moszuli katonai kórházba szállították, állapotukról nem érkezett jelentés. Az amerikai támaszpont parancsnoksága által kiadott közlemény szerint a támadásban összesen hárman, a merénylő mellett egy nő és egy gyermek halt meg, és csupán három amerikai katona volt a hét sebesült között. Az öngyilkos merénylő a szemtanúk és az amerikai katonai hatóságok egybehangzó feltételezése szerint nő volt, aki az akcióhoz használt kisteherautóját 122 milliméteres rakétákkal, valamint 60 milliméteres aknalövedékekkel rakta meg. Ezek azonban a detonáció során nem robbantak fel. A merénylet után az amerikai hadsereg lezárta a repülőteret, felszólították a helyszínen tartózkodó irakiakat a távozásra, és a később érkezőket pedig nem engedték be a bázis területére.
MTI - fideszfrakcio.hu