Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs pénz az energiatakarékossági pályázatokra

A gazdasági tárca által meghirdetett energiatakarékossági pályázatokra szánt támogatás már áprilisban elfogyott. Ezért új pályázatot májustól már nem fogad be a minisztérium - tájékoztatott Szerdahelyi György, a tárca főosztályvezető-helyettese.


Dátum: 2004-07-26 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:58.094402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy összesen 4800 pályázat érkezett, ebből 4500 esetben közvetlenül az emberek kértek pénzt, például ajtó- vagy ablakszigetelésre. A pályázat népszerűségét magyarázza, hogy az elnyerhető pénzt nem kell visszafizetni, tehát az vissza nem térítendő támogatás. Idén az uniós forrásokkal együtt összesen 4 milliárd forint állt rendelkezésre, ez a keret merült ki áprilisban. Vagyis aki később adta be a pályázatát, már esélytelen volt. Ők csaknem 300-an vannak, és hamarosan levelet kapnak, amelyben hivatalosan is értesítik őket arról, hogy elfogyott a pénz.

Szerdahelyi György szerint a mostani keret kétszerese, tehát 8 milliárd forint is elkelne, ha a költségvetés tudna ennyit adni erre a célra. Hogy tud-e ennyit adni vagy jó-e, ha az idei keretet is meg tudják ismételni, az a következő napokban a költségvetés készítésekor derül majd ki.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek