Stanislav Gross az új cseh miniszterelnök
Stanislav Gross, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke lett Csehország új kormányfője. Grosst hétfőn délután a prágai Hradzsinban nevezte ki Václav Klaus államfő, s egyben megbízta az új kormány megalakításával.
Dátum: 2004-07-26 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:15:58.976605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 34 éves politikus - Csehország eddigi legfiatalabb miniszterelnöke - Vladimír Spidlát váltotta fel ebben a tisztségben, aki július elején mondott le azt követően, hogy politikai koncepciója a szociáldemokrata pártban sem talált megfelelő támogatásra.
Vladimír Spidlát és kormányát Klaus felkérte, hogy az új kabinet megalakulásáig ügyvezetőként továbbra is lássa el a kormányzati feladatokat. Spidla és kormánya, amelyben Gross a miniszterelnök első helyettese, s egyben belügyminiszter volt, 2002 augusztusától volt hivatalában. A következő parlamenti választásra 2006 júniusában kerül sor. Gross kinevezése után kijelentette, hogy még már hétfőn este találkozik a két másikkoalíciós párt elnökeivel, hogy megbeszélje velük a kormányalakítás forgatókönyvét. Várható, hogy az új kormány programját a hét végére véglegesítik, majd vasárnap aláírják pártelnökök. Ugyanakkor megkezdődnek a kormány személyi összetételére vonatkozó tárgyalások is. Ezzel kapcsolatban sok a találgatás, de egyelőre semmi sem biztos. Gross korábban csak annyit mondott, hogy pártonkívülieket is szeretne látni kormányában, illetve növelné a nők számát. A régi-új koalíció azt tervezi, hogy a miniszterelnök augusztus közepén lépne a parlament elé a kormányprogrammal, s kérne bizalmat kabinetje számára.
A hárompárti koalíciónak - Cseh Szociáldemokrata Párt, Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, Szabadság Unió-Demokratikus Unió - együttesen 101 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban, ami a lehető legkisebb többség. A koalíció összes képviselője előzetesen írásban kötelezte magát, hogy bizalmat szavaz az új kormánynak. Vladimír Spidla, távozó miniszterelnök a koalíció pénteki döntése alapján ősztől Csehország új európai biztosa lesz Brüsszelben. Bár Stanislav Gross továbbra is Csehország legnépszerűbb politikusa, jövendő kormányáról nagyon megoszlanak a vélemények. Többé-kevésbé általános a nézet, hogy ez a kormány sem lesz sokkal szilárdabb, mint a Spidla vezette előző kabinet. Szakértő vélemények szerint az új kormány gazdasági-pénzügyi politikájában nem várható lényegesebb változás.
MTI - fideszfrakcio.hu