Komoly gondokat okozott az esőzés Debrecenben
Özönvízszerű eső zúdult hétfőn Hajdú-Bihar megye több településére, ami miatt a tűzoltóknak a késő éjszakai órákig 79 esetben kellett kivonulniuk segítségnyújtásra - tájékoztatott katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Dátum: 2004-07-27 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:01.635748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint Debrecenben, Hajdúhadházon és Hajdúnánáson okozta a legtöbb gondot a lezúduló víztömeg, ahol fákat kellett eltávolítaniuk, illetve elöntött pincékből, szuterénokból, aluljárókból kellett a vizet kiszivattyúzni. "Hajdúnánáson egy három emeletes épület tetőzete beázott, s vélhetően rövidzárlat miatt tűz keletkezett a harmadik emeleti lakás egyik szobájában. A kivonuló tűzoltók a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt" - tette hozzá a nevét nem közlő ügyeletvezető. A mentők ügyeletese arról számolt be, hogy Debrecenben, az István úton a hömpölygő vízben elakadt egy mentőautó. "Az alámosott területen besüllyedt kerekű mentőautót a tűzoltók emelték ki, a kocsiban öten tartózkodtak, szerencsére személyi sérülés nem történt" - tette hozzá Csőke Lajos. Hajdúhadházon számos utcát és mintegy félszáz családi házat öntött el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővíz. Béres László, a település polgármestere első fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn este a hajdúvárosban. A védelmi munkálatokat éjszaka is folytatják.
MTI - fideszfrakcio.hu