Észak-koreai menekütözön délre
Mintegy kétszáz észak-koreai menekült érkezett kedden Dél-Koreába: ez a legnagyobb menekültcsoport, amely a sztálinista északi államból valaha is eljutott a tőkés Dél-Koreába.
Dátum: 2004-07-27 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:01.979921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A menekültek chartergépen érkeztek meg a Szöultól délre fekvő Szongnam katonai repülőtérre. A repülőgépre egy délkelet-ázsiai országban szálltak fel, amelynek nevét biztonsági okokból nem tették közzé a dél-koreai hatóságok. Szerdán további mintegy 250 észak-koreai menekültet várnak Szöulba, ily módon két nap alatt összesen közel 450 északi menekült érkezik Dél-Koreába. Az észak-koreai menekültek többsége a szegénység és a sztálinista rendszer miatt hagyja el hazáját. Először rendszerint Kínába távoznak, amelynek hosszú közös határa van Észak-Koreával. Ezt követően a menekültek többnyire - diplomáciai okok miatt - a Fülöp-szigeteken keresztül jutnak el Dél-Koreába.
MTI - fideszfrakcio.hu