Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évi 221 millióért pihentek a vagyonkezelő munkatársai

Bár 2002-höz képest 2003-ban majdnem a felére estek vissza az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. bevételei, egy a Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint mindez fordítva érzékeltette hatását a vagyonkezelőnél kiosztott bérekben és egyéb kifizetésekben. A jutalmak duplájára, a rekreációs - azaz a munka fáradalmainak kipihenését segítő - támogatások pedig ötszörösére emelkedtek.


Dátum: 2004-07-27 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:16:02.609369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alapbérek és pótlékok 916 millióról 1,81 milliárdra, a prémiumok 286 millióról közel 325-re, a jutalmak pedig 87-ről 152 millióra emelkedtek 2003-ban az ÁPV Rt.-nél, ahol átlagosan kétszáznegyvennégyen dolgoztak ekkor - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság évi tiszteletdíjára 2003-ban közel százmillió forintot fordítottak, ami tizenkétmillióval több az egy évvel korábbinál. Bérköltség jogcímen összesen 1,784 milliárd forintot fizettek ki tavaly a vagyonkezelőnél, ami 111 millió forinttal haladja meg a 2002-es ilyen jellegű kifizetéseket.

Mindez "csekély" mértékű emelkedés a dokumentumban szereplő "személyi jellegű, egyéb kifizetésekhez" képest. Az itt szereplő, úgynevezett rekreációs támogatásokra - ami a munka fáradalmainak üdüléssel, szaunázással stb. való kipihenését jelenti - 2002-ben 37, tavaly viszont 221 millió forintot fordított a cég. Duplájára emelkedtek a reprezentációs kiadások, ennek értéke 2002-ben tíz-, 2003-ban pedig már húszmillió forint volt. Harmincnyolcmillió forinttal - mintegy nyolcvan százalékkal - emelkedett a ruházati költségtérítés, 25 millióval - 56-ról 81 millióra - az egyéb béren kívüli juttatások mértéke.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek